Mindig egy zenekar volt az álmom
2016. június 17. (péntek) 08:31A New Yorkban született énekes 2010-ben robbant be a magyar zenei életbe, amikor negyedik lett a Megasztár ötödik szériájában. A tehetségkutató után 2011 nyarán megjelent első kislemeze, amely a Csak veled címet viselte, majd 2012-ben részt vett az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában, a Dalban. 2014-ben meg is nyerte a válogatót, így ő képviselte hazánkat az 59. Eurovíziós Dalfesztiválon Koppenhágában. A döntőben ötödik lett, amely Magyarország második legjobb eredménye a verseny történetében.
– Hogyan alakult meg a Kállay Saunders Band és miért döntött zenekar alapítás mellett?
– Egy éve létezik a zenekar, ami számomra nagyon nagy öröm, ugyanis mindig is az volt a vágyam, hogy zenekarral léphessek színpadra. Persze szívesen koncerteztem egyedül is, de az igazi fellépés az, ha élőben, zenekari kísérettel léphetek a közönség elé. Idén már nem is vállalunk másképp fellépést, csak így a zenekarral és élőben. A banda úgy alakult, hogy két éve összefutottam Tóth Árpád gitárossal, aki az akkori bandájával szintén a Megasztár ötben szerepelt és onnan ismertük egymást. Felvetettem neki az ötletet, hogy zenélhetnénk együtt. Tetszett neki, ő hozta a többi tagot, majd elindult a közös munka.
– Nem volt nagy a váltás?
– Sokan mondták, hogy kockázatos választás, és emiatt elmaradhatnak a fellépések, felkérések, de én ennek ellenére is bele akartam vágni. Kiderült, nem volt rossz döntés. Valóban, valamivel kevesebb a felkérés, de én így jobban érzem magam, jobb minőségű koncerteket tudunk adni és nem is olyan leterhelő, mint a korábbi haknik voltak.
– Lemezzel is jelentkezett a Kállay Saunders Band.
– Így van. Tavaly jelent meg a Delivery Boy című albumunk, amelyről több dalt, így a Victory-t, a Young-ot és a Faded-et is játszották, játsszák a rádiók, de a Dal válogatójára is írtunk egy nótát. Két hete jelent meg a legújabb dalunk a Joy, nyáron pedig jó néhány koncertünk van szerte az országban. Június 17-én Belgiumban, Antwerpenben az elő-zenekara leszünk Jeremihnak ami azért is nagy dolog, mert megmutathatjuk, mit tudunk, ami lehetőség lehet a további külföldi fellépésekhez is.
– Azért lesz lehetőség a pihenésre is nyáron?
– Hogyne, mindenre tudok időt szakítani, így a magánéletre és a kikapcsolódásra is. Néhány hét múlva például Milánóba készülünk a párommal, ahol megnézünk egy Beyonce koncertet is.
– Megyénkben július másodikán, Monokon láthatja a koncertjüket a közönség, mennyire ismerős Borsodban?
– Az elmúlt öt évben az ország minden táján felléptem már, így Borsodban is. Nagyon kedvesen fogadtak, amire szívesen emlékszem vissza.
– Egy Babfesztivál keretében lépnek majd fel, szereti a babos ételeket?
– Szeretem és ismerem a babos ételeket és megszokottak számomra a magyaros ízek, hiszen édesanyám már gyerekkoromban is főzött nekem ilyeneket. A koncert után biztosan megkóstolok majd néhány babos különlegességet, hiszen, ahogy hallom, ilyenekből van bőven a fesztiválon.
(Vajtó László)
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza