HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

,,Néhány nap”… és koncert Szerencsen

2016. december 2. (péntek) 23:52
 
Hiába van közel két évtized és sok-sok dal a Groovehouse együttes háta mögött, karácsonyi számuk csak most született. S bár az I. KARÁCSONYI RETRO FESZTIVÁLON, Szerencsen, december 17-én, szombaton a koncert tematikája más lesz, minden valószínűség szerint felcsendül ott is – s tán’ az összes decemberi koncerten – a Néhány nap…

– Kifejezetten karácsonyinak készült a Néhány nap? Mert a hangulata – illetve a klip – egyértelműen karácsonyi, viszont a tartalom általánosan szép és érvényes.

– Igen, karácsonyra készült. De egy kicsit „csaltunk”, mert már tavaly a karácsonyfa alá tettük, – ám betegségek meg egyéb okok miatt pontosan szentestére jött ki, s így elmaradt a promóciója. Mi persze osztogattuk, küldözgettük, tehát van, akinek már ismerős, de a többségnek újnak számít… Az ilyen dalok egy együttes életében gyakorlatilag örökök, jövő karácsonykor vagy akár 20 év múlva ugyanúgy elővehetjük.

[3_960] gr2.jpg

– Ezek szerint nem készül minden évben karácsonyi dal…

– Akár készülhetne is, csak eddig valahogy kimaradt. Tulajdonképpen bennem merült fel, hogy szép lenne, ha lenne, meg talán egy ennyi idős zenekarnak majdhogynem dukál, és Zsolti (Kárpáti Zsolt, a zenekar zeneszerzője – a szerk.) segített ezen a „problémán”. Hogy kapunk-e még ihletet egy újabb ilyen hangulatú dalra, azt nem tudhatjuk. Én nagyon szeretem a karácsonyt, az egyik kedvenc ünnepem.

– Vannak gyermekkori „Néhány napjai” akár karácsonyra vonatkozóan?

– Persze… Tulajdonképpen majdnem azt mondhatom, hogy nekem a karácsony a gyerekkoromhoz kötődik, akkor sokkal nagyobb a varázsa ennek az ünnepnek. És azáltal, hogy most már van egy kisgyermekem, visszatérnek a régi karácsonyok érzései, előjönnek ugyanazok a dolgok, hagyományok, nagyon élvezem…

[2_960] gr4.jpg

– Ötéves kislányával, Majával szerepelnek a videóban. Úgy gondolom, a forgatás néhány napja is amolyan különleges, ,,szövegbeli” néhány nap lehetett….

– A forgatás nem jelentett nehézséget, hiszen Majának csak azt kellett „eljátszania”, hogy az én gyermekem – vagyis saját magát alakította. Boldogan játszottunk, s azt rögzítették, zene nélkül…

– Az együttessel tartanak valamilyen közös karácsonyi partit? Vagy sok a koncert decemberben is, és az „elég”.

– Külön összejövetelek nincsenek, s olyan sem, hogy például beülnénk valahová egy karácsonyi ebédre, sőt, megajándékozni sem szoktuk egymást ilyenkor. Viszont szilveszter előtt, 29-én van a gyermekem születésnapja, ilyenkor mindent megünneplünk. Levezetjük az egész év fáradalmait, ünnepeljük Maját, egymást, meg a szilvesztert, ami jellemzően nekünk fellépésekkel telik. Most is lesz három, de szerencsére az utolsó véget ér éjfél előtt, s nem az úton ér minket a pezsgődurrogtatás vagy a tűzijáték, hanem ott maradunk, s az év vége így nekünk is szórakozással telhet…

– Mostanában sokszor szerepelnek az I love retro mottóval, s így lesz ez Szerencsen is.

– Ez egy rendezvénysorozat neve, nem hozzánk kötődik, csak mi is részesei vagyunk. Igazából mi azért később jöttünk, mint ami a retro hagyományos értelmezése, de valamiért minket is bevettek. Így Szerencsen is főként azokat a régi, bevált slágereket fogjuk előadni, melyeket remélhetőleg mindenki velünk együtt énekel majd.

[4_960] gr5.jpg

– Egyik legismertebb daluk a Hajnal, amit a Youtube-n több mint kétmillióan néztek meg, és több hozzászólásban is szerepel, hogy 2016-ban is nagyon ott van, egyáltalán nem poros –, illetve az is, hogy milyen jó nosztalgiázni. Tulajdonképpen minden relatív, hiszen az ötveneseknek a dal születése óta eltelt másfél évtized még nem tartozik a nosztalgia kategóriába, de egy akkor tizen-huszonévesnek tulajdonképpen lehet. Önnek mit jelent a nosztalgia?

– Nemrég egy koncerten odajött hozzám két srác, elmondták, hogy ’87-es születésűek, s örülnek, hogy játszottunk többet a régi dalok közül, amelyek fiatalkoruk legnagyobb slágerei. Valószínűleg nekik ez egyfajta nosztalgia… Célunk természetesen, hogy új dalaink mellett az emberekben a korábbi dalokat is újraélesszük. Ez a nosztalgia a koncerteken úgy nyilvánul meg, hogy végigüvöltik a régi, ismerős számokat, aminek mi nagyon örülünk.

– Időről időre vannak koncertjeik Szerencsen –, de van-e valamiféle kötődésük ehhez a vidékhez?

– Nagyon jó barátaink élnek ott, így a mi százfelé szaladó életünkhöz képest viszonylag sűrűn jutunk el Szerencsre.

 

DK

Vissza