Udvaros Dorottya: „A mozgás mindenre gyógyír, ennek megfelelően élek”

Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Számtalan szerepben láthattuk már a színpadon és a filmvásznon egyaránt. Rövidesen a miskolciak is találkozhatnak vele. Hernádi Judittal a  Bandy-lányok című zenés darabot mutatják be a Művészetek Házában. Ennek kapcsán beszélgettünk a népszerű művésznővel.

- A színpad, vagy a film áll közelebb önhöz?

- Nem tudok különbséget tenni. Mindkettő vonzó valamiért. A színház azért fontos egy színész számára, mert ott egy előadáson belül végigélhet egy sorsot. A filmezés pedig azért csodálatos, mert – ugyan nagyon szét van szórva a munka, és a végső eredmény az inkább a rendező és a vágó kezében van, de – a filmes közeliknél az embernek egy olyan koncentrált színészi munkát kell végezni, amire színházi produkció közben nincs lehetőség. Tehát a két dolog számomra egyformán fontos és nagyon szeretem mind a kettőt.

- Van kedvenc szerepe?

- Nincs, mert lehet, hogy könnyen összejön egy produkció, aminek sikere van, de az ember mégse zárja annyira a szívébe, és előfordul, hogy megkínlódunk egy bemutatóért, nem is sikerül igazándiból, és mégis szeretettel gondolunk vissza rá, mert annyit kínlódtunk érte. Úgy gondolom, hogy a siker és a sikertelenség egymást váltogatják. Nem is tudok elkeseredni, ha valaminek nincs olyan óriási sikere, mert azt gondolom, hogy a belefektetett munka számomra mindig megmarad és épülhetek belőle.

- Jászai- és Kossuth-díjat is kapott, de ezeken kívül is számos elismeréssel jutalmazta önt a szakma és a közönség. Van, amelyikre különösen büszke?

- A kitüntetés nagyon jólesik, erőt ad, hogy elismerik a munkámat, akár a közönségtől, akár a szakmától kapom. Nem tudok közötte különbséget tenni. Borzasztó boldogságot jelent egy díj, de igazából nem is tudom, hogy mit lehet vele kezdeni. Arra gondolok, hogy van egy Kossuth-díjam, akkor én innentől hátradőlhetek? Nem. Ugyanolyan esendően kezdek el felkészülni minden produkcióra, mint mielőtt Kossuth-díjat kaptam volna.

- Négy évvel ezelőtt egészen más oldaláról is megismerhette a közönség. A Szombat esti láz című műsorban tánctudásával kápráztatta el a közönséget. Miért vállalkozott a feladatra?

- Nehezen adtam be a derekamat. Nem értettem, hogy miért hoznak össze egy csapat embert, akik egyébként nagyszerű sportolók, remek énekesek, jó színészek, és valami olyasmit akarnak tőlük, amihez egyáltalán nem konyítanak. Aztán rájöttem, hogy a cél az, hogy olyan emberektől, akik már letettek valamit az asztalra, a nézők meglássák a küzdelem és a tanulás folyamatát. Azt, hogy a semmiből hogyan kell megharcolni valamiért. A nézők láthatták, hogy a sokadik sikertelenség után sem szabad feladni, hanem tovább kell küzdeni a célért.

- A tánc kapcsán azt is láthattuk, hogy mennyire csinos, és milyen fiatalosan mozog. Mi a titka?

- Semmi más, mint a mozgás. Ez mindenre gyógyír, búra, bajra, fizikai fájdalomra. Ebben hiszek, és ennek megfelelően élek.

- Márciusban Miskolcon köszönthetjük, Hernádi Judittal játszik együtt. Ha jól tudom nem csak kollégák, de barátnők is…

- Nem barátságnak lehet a mi kapcsolatunkat nevezni, hanem inkább szakmai szeretetnek, rokonszenvnek, hiszen nem jártunk mi rendszeresen össze, mint afféle igazi barátok. Viszont nagyon szeretjük egymást, de soha nem dolgoztunk együtt. A produkció úgy indult el, hogy egyszer egymás mellett üldögélve azt kérdeztük, miért nem játszottunk még együtt soha semmit. Úgy döntöttünk, hogy ha ez másnak még nem jutott eszébe, akkor majd mi közösen kitaláljuk, hogy mit játszhatunk közösen… És ez az előadás lett belőle. Ráadásul felsorakozott mellénk egy nagyszerű alkotógárda.

- Milyen Party Nagy Lajost játszani?

- Isteni. Csak meg kell barátkozni az ő elképesztően ravasz és szellemes szövegeivel, amit nem könnyű megtanulni. Mert addig, amíg az ember tanulja, gyötrelmesen nehéz, de utána már csodálatos. Mi ezt az előadást imádjuk a Jutkával. Számunkra egy ajándék, hogy eljátszhatjuk.

Dávid Ildikó